Árampiac diszkrét bája

Másfél évvel a hazai árampiac teljes megnyitása után keserű szájízzel tapasztaljuk, hogy a remélt és várt árcsökkenés helyett, tavaly drámai, az idén pedig az átlagos inflációt jóval meghaladó árnövekedés következett be, és félő, hogy a közeljövőben sem számíthatunk érdemleges mérséklődésre. A 2008. évi áremelkedés még csak magyarázható a 2008. közepére rekord magasságba szökött világpiaci energiaárak késleltetett hatásaival, de mi indokolja a 2009. évi eddigi áremelkedéseket?

A 2009. évi eddigi áremelkedés gazdasági indokoltságot két tényező is erősen megkérdőjelezi; egyrészt az energiahordozók árcentrumát képező kőolaj ára a 2008. évi átlagos 98 dollár /barrellel szemben 2009. eddigi időszakában 65-68 dollár/hordó szintre csökkent, a hazai villamos energia előállításában jelentős szerepet játszó földgáz ára ennél is erőteljesebben esett, másrészt a gazdasági válság hatásaként a villamosenergia-felhasználás átlagosan 6-7%-kal csökkent, szinte valamennyi EU tagországban. A közgazdasági álmoskönyvek szerint – bár a tüzelőanyagok költsége nem meghatározó jelentőségű – normális piacot feltételezve mindkét tényező az árak csökkenését kellene hogy eredményezze.

Az érintett szereplők bizonyosan számtalan tényezőre hivatkozhatnak amelyek a vállalkozás szintjén az árak növekedését indokolják. De a probléma gyökere éppen abban van, hogy a teljes piacnyitástól függetlenül a hazai villamos energia ára továbbra sem a termelők és fogyasztók közötti alku alapján alakul, hanem a termelők, szolgáltatók valamint a hatóság közötti egyezkedés szüleményei. A magyar piacnyitás sajátossága és torz működése abban van, hogy – bár a szabályok formailag az eladók és a vevők közötti alkut lehetővé teszik – a piac makrogazdasági szintű kínálati kihatásai, döntően politikai indíttatású megfontolások miatt gúzsba kötöttek , a termelésre és a szolgáltatásra való visszahatásuk gyakorlatilag nem működik. A piaci működést mímelő, de a versenyképesség követelményeket a gyakorlatban nem érvényesítő hazai piacosítás rákfenéje nem az érvényes jogi előírások és a működési szabályozás gyengeségeivel függ össze alapvetően, hanem a villamos energia piac valós szerepének szándékolt korlátozásával, vagy a gazdasági logikát nélkülöző állami beavatkozásokkal.

A szándékolt korlátozásra tipikus példaként adódik a Vértesi Erőmű megítélése. Már a korábbi, többszöri sikertelen privatizációs kísérlet nyilvánvalóvá tette, hogy az erőmű – bányával vagy nélküle – nem lehet versenyképes. A legfrissebb vizsgálatok 2009-re, támogatások nélkül, mintegy 20 milliárd forintos veszteséget valószínűsítenek. Normális piacot feltételezve, az erőműnek nem lehetne piaca az egyébként is lecsökkent igények és a jóval olcsóbb import körülményei között. Bár végleges döntés nincs, de nagy a valószínűsége, hogy az eddigiekhez hasonlósan foglalkoztatási és „ellátásbiztonsági” okokra hivatkozva az erőmű 20 milliárd forintos éves veszteséget termelve zavartalanul tovább működik. Ilyen politikai hozzáállás mellett mi értelme van a piacnak?

A gazdasági követelményeket nélkülöző szabályozásra az állami támogatások 2009-ben érvényesülő rendszere említhető. Mint ismert, a kapcsoltan és a megújuló forrásokat felhasználó erőművek termelését az állam kötelezően és a versenypiacnál magasabb árakon veszi át. A villamos energia árát jelentősen drágította, hogy közel változatlan ilyen kapacitásokból 2009-ben, mintegy 10 %-kal többet kellett a piacinál jóval magasabb és jelentősen megnövekedett árakon átvenni. Pikantériája a hazai szabályozásnak, hogy nemcsak engedte a jóval drágább, erősen támogatott energiatermelés zavartalan érvényesülését, ráadásul a 2009. évi 25 Ft/ kWh árral szemben 2009. első hét hónapjában az egység ár 32-33- ra ugrott. Mindezek eredőjeként a tavalyi 60 milliárd forint körüli támogatási igény 2009-ben elérheti a 100 milliárd forintot.

Igazából a probléma nemcsak az, hogy a 20 milliárdos veszteséget termelő erőmű és a tavalyihoz képest 40-50 milliárddal megnövekedett támogatási igény a fogyasztói árakban csapódik le, hanem hogy a versenyképesebb szereplők termelésük visszafogására kényszerülnek, költségeik növekednek és a hatóság aligha lehet képes ellenállni az indokolt költségekre való hivatkozásnak. A piaci működés bohozattá torzult.

Egyre inkább úgy tűnik tehát az árampiac teljes megnyitása nálunk a kínálat szereplők közötti jótékony hatású verseny elemei feltételeit sem teremtette meg, lényegében változatlanul maradt az eddig is meghatározó jelentőségű és átláthatatlan kulisszák mögötti alku a hatóságokkal, amelyben a hatóság szükségszerűen vesztésre vannak ítélve, de az igazi kárvallottak mégis csak a fogyasztók.