Ezen a héten az üzemanyagárak ellentétes pályát futottak be. Míg a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon ezen a héten is tovább emelkedett, 2,1%-kal, addig a motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára 2,9%-kal csökkent.
Miután a héten a kormányzat erős békülékenységet mutatott az IMF és az EU felé is, a nemzetközi tőkepiaci hangulat is bizakodóbbá vált: a forint dollárral szemben 2,0%-kal erősödött.

A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében csak 0,1%-kal emelkedtek, míg a gázolaj esetében már 4,8%-os csökkenést mutatnak.

A nemzetközi piaci folyamatokkal magyarázható üzemanyagár-változás a benzin esetében így +0,1, míg a dízel esetében -9,8 forintos változást eredményez.

A nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27%-os áfával is növelten – a benzin esetében az ár szinten tartását, a gázolaj esetében pedig (kerektíve) 12 forintos csökkentést indokolnak. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 428 forint, a gázolajé pedig 437 forint lehet január 25-én.
MEGJEGYZÉS
Fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei és árfolyamváltozásokból adódó piaci hatásokat mutatják. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek figyelembe vételével alakítja ki. Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 124,2 Ft/liter, diesel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, diesel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.
A MOL hetenkénti árképzései eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendeknek mindenképpen azonosnak kell lenniük.
© GKI Energiakutató Kft., Minden jog fenntartva!