Ezen a héten a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon az elmúlt héthez képest is további (1,5%-os) emelkedést mutat, míg a motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára - a hét második felében megfigyelhető enyhe emelkedés ellenére - heti átlagban 0,5%-kal csökkent.
A MOL nagykereskedelmi árainak hétfői változtatását azonban alapvetően a forint dollárral szembeni 5,2%-os erősödése fogja meghatározni.

A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 3,8%-os, míg a gázolaj esetében 5,7%-os csökkenést mutatnak.

A nemzetközi piaci folyamatokkal magyarázható üzemanyagár-változás a benzin esetében így -6,5, míg a dízel esetében -11,1 forintos változást eredményez.

A nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27%-os áfával is növelten – a benzin esetében az ár (kerektíve) 8 forintos, a gázolaj esetében pedig 14 forintos csökkentést indokolnak. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 420 forint, a gázolajé pedig 430 forint lehet február 1-én.
A MOL idei árképzését a nagyobb kilengések tompítása jellemzi mind az emelések, mind pedig a csökkentések terén. A gázolaj esetében azonban ezen a héten is visszafogottabban érvényesítette a nemzetközi tőzsdei folyamatokkal indokolható árcsökkenést, így a mostani 10 forint feletti újabb csökkenés még nagyobb valószínűséggel jelenik meg az árakban.
MEGJEGYZÉS
Fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei és árfolyamváltozásokból adódó piaci hatásokat mutatják. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek figyelembe vételével alakítja ki. Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 124,2 Ft/liter, diesel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, diesel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.
A MOL hetenkénti árképzései eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendeknek mindenképpen azonosnak kell lenniük.
© GKI Energiakutató Kft., Minden jog fenntartva!